Meglepően olcsón árulják ezt a skót szigetet, teljes elszigeteltség jár hozzá
Hildasay, Skócia
Fotó: Kelvin Anderson

2026-10-15

Meglepően olcsón árulják ezt a skót szigetet, teljes elszigeteltség jár hozzá

Egy egész skót szigetet lehet megvenni nagyjából 150 millió forintért Shetland nyugati partjainál. A 110 hektáros Hildasay látványos tájat és teljes elvonulást ígér, de klasszikus nyaralóhely helyett inkább puritán, hálózaton kívüli életformára kell készülni.

Az elszigetelt skót sziget csak hajóval közelíthető meg, és bár a 19. században még egy kisebb közösség élt rajta, ma már alig néhány épület emlékeztet az egykori lakókra. Hildasay területén jelenleg egy hagyományos, kőből épült bothy, vagyis egyszerű menedékház, valamint egy kisebb móló található.

Hildasay elsősorban azoknak lehet vonzó, akik nem riadnak vissza az egyszerűbb, nagyobb önállóságot kívánó mindennapoktól. A menedékházban nincs vezetékes áram, a korábbi tulajdonosok egy kisebb szélturbinával és dízelgenerátorral oldották meg az áramellátást. Erről azonban az új vevőnek már magának kell gondoskodnia.

Az épületben nappali, szilárd tüzelésű kályha, emelt, nyitott hálórész, valamint külön fürdőszoba található zuhanyzóval, mosdóval és WC-vel. Aki ennél kényelmesebb körülményeket szeretne kialakítani, annak tervezési engedélyekre és további hatósági jóváhagyásokra is szüksége lehet.

A kompromisszumokért cserébe Hildasay vadregényes partvonalat, két édesvízi tavat, tágas tengeri kilátást és gazdag madárvilágot kínál. Mindez elsősorban azok számára teheti vonzóvá a szigetet, akik valóban a csendet, az elszigeteltséget és a természet közelségét keresik

Hildasay neve egyébként a világjárvány idején is ismertté vált, miután Chris Lewis három hónapot töltött a szigeten brit partvidéki gyalogútja közben. Később könyv is született a történetéből, és felmerült, hogy közösségi finanszírozással segítenék a sziget megvásárlásában, ezt a tervet azonban végül elvetették.

Akit komolyabban is érdekel a sziget, vagy további képeket nézegetne róla, az ingatlan teljes hirdetését itt találja.

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!