A tetők, amelyek nélkül nem lenne élet Bermudán

Az Egyesült Királyság tengerentúli területének számító szigetet már évszázadokkal ezelőtt vízhiány sújtotta. A telepeseknek érkezésükkor praktikus megoldásokat kellett kitalálniuk arra, hogyan lehet itt egyáltalán létezni. Bermuda ugyanis nem rendelkezik édesvizű tavakkal vagy patakokkal, így a csapadék vált az egyetlen megbízható vízforrássá.

A helyiek idővel egy olyan építészeti megoldást fejlesztettek ki, amely tökéletesen igazodik a szubtrópusi éghajlathoz, a hurrikánokhoz és a vízgyűjtés kényszeréhez. A „bermuda tetők” lépcsőzetesek, vakítóan fehérek és mészkőből épülnek. Jellegzetes formájuk egyáltalán nem díszítőelem: elsődleges céljuk az esővíz összegyűjtése és irányítása.

A sziget mészkőben gazdag, így az építkezések természetes körforgást alakítottak ki. Amikor a telepesek pincéket és alapokat ástak, a kinyert kőből házak és tetők épültek. Mark Twain író találóan úgy írta le a látványt, mintha a szigeten minden ház cukormázzal lenne bevonva. A tökéletes fehérség nem véletlen: jól visszaveri a napfényt, hűvösen tartja az épületeket, sőt régen antibakteriális hatásával az esővizet is tisztította.

A víztudatosság Bermudán a mindennapok része. A helyiek pontosan tudják, mennyi víz rejlik a ciszternákban, és ehhez igazítják a fürdést, a mosogatást és a többi napi rutint. A takarékosság generációról generációra öröklődik.

Az egyre növekvő turizmus miatt számtalan új ház épül, a hagyományos tetők aránya azonban csökken, így a klasszikus rendszer önmagában már nem bizonyul elegendőnek. Tengervíz-sótalanítók és új vízgyűjtő technikák segítenek tehermentesíteni a rendszert, a bermudai tetők azonban továbbra is kulcsszereplők maradnak.