A turisták még mindig nem találták meg ezt az olcsó, 11 kilométer hosszú partszakaszt
Fotó: Karel Funda, Shutterstock

2025-04-22

A turisták még mindig nem találták meg ezt az olcsó, 11 kilométer hosszú partszakaszt

Közeleg a főszezon, nyáron pedig a legtöbben olyan úti célokkal szemeznek, ahol a tengerparti napozás és a fürdés is a program része lehet. Bár a látogatók javát Olaszország, Görögország vagy Spanyolország strandjai vonzzák, az albán Riviérának – a megfizethetősége mellett – éppen az adja a báját, hogy még mindig nem kell akkora tömegre számítani. Durrës városa például nemcsak, hogy közel 11 kilométernyi homokos parttal büszkélkedhet, de római kori múltja miatt bőven akadnak másfajta látnivalók is.

Rengetegen választják a nyaralások során Olaszország, Görögország vagy Spanyolország tengerpartjait, és bár a mediterrán országok egyértelműen tökéletesek a strandolásra, az is tény, hogy néhány szakasz már gyakran elviselhetetlenül telített. A spanyolokhoz tartozik például Európa legzsúfoltabb tengerpartjainak 80 százaléka. A túl sok turista pedig egyértelműen hatással van az utazói választásokra.

Image
Fotó: Árpád Czapp, Unsplash
A túlzott tömegtől azonban még mindig nem kell tartanunk Albánia egyik legnépszerűbb tengerpartján, a 11 kilométer hosszú Durrës strandnál.
Image
Fotó: Edrin Spahiu, Unsplash

Durrës tengerpartját ugyanis egy kutatásban Európa legkevésbé zsúfolt strandjának választották – az eredmények megállapításához először elosztották az adott strand területét egy törölköző átlagos méretével, majd ezt a számot továbbosztották a napi látogatószámmal. A kitüntetés viszont közel sem jelenti azt, hogy nehéz lenne megközelíteni vagy teljesen kiépítetlen lenne.

Image
Fotó: Alla Simacheva, Shutterstock

A Durrës Beachen az éttermektől kezdve a szállodákon át a vízisportüzletekig, számos kényelmi szolgáltatás van – a víz ráadásul kellemesen sekély, ezért a part a kisgyerekes családoknak is ideális. A kicsit nagyobbak már kipróbálhatják a banánozást, a vízibiciklizést, de akár a jetskit is.

Ha a víz már jólesően kifárasztott minket, a partmenti éttermekben és bárokban feltölthetjük magunkat. Kóstoljuk meg a grillezett tintahalat, az Albánia nemzeti ételének számító tave ksotit (joghurtban sült bárány) vagy a helyi baklavát. Ezeket leöblíthetjük egy-egy pohár Shesh i Bardhë (fehér), Shesh i Zi (vörös) vagy Kallmet (vörös) borokkal, a sörkedvelőknek pedig ott van a Korca, a Tirana vagy a Stela.

Az ország második legnagyobb városában persze nem csak strandolni lehet: Durrëst még Kr.e 627-ben alapították görög telepesek, majd a rómaiak idején egyre megnőtt a jelentősége. Innen indult például a híres Via Egnatia út, ami egészen Isztambulig vezetett. A római idők emlékét őrzi a Római Amfiteátrum, a fürdők romjai és a Forum is. A középkori városfalak mentén is megéri sétálgatunk, és mindenképpen nézzük meg a Velencei tornyot, a Régészeti Múzeumot és a dombtetőn elhelyezkedő királyi villát is!

Itt állíthatod be, hogy a Drive.hu az elsők között legyen a Google keresőben

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!